SIKER A NÉPMESEPONTBAN!

Ajkai színjátszók, Kozma Anna és Horváth Eszter (akik Veszprémből utaznak minden héten Komáromi Sándor, a Soproni Népmesepont szakmai vezetőjének drámacsoportjába)  készítettek a Soproni Népmesepont pályázatára népmesefeldolgozást, nem is karámilyen módon!

Telefonnal rögzített tárgyanimációval dolgozták fel Az állatok nyelvén tudó juhász című népmesét!

Produkciójuk országos arany minősítésben részesült!

Szívből gratulálunk!

A PRODUKCIÓ IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETŐ!

(a kép a diafilm.hu oldaláról való)

LEZÁRULT A NÉPMESEFELDOLGOZÓ VERSENY!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy lezárult a Soproni Népmesepont népmeseverseny-sorozatának 2021. évi fordulója! A beérkezett feladatlapok között rengeteg értékes, kreatív munka található, de persze találtunk viccesebb kedvű, vagy épp csak megkezdett munkát is. Az értékelés és a döntés nem okozott különösebb nehézséget, hiszen idén a REDMENTA volt segítségünkre, ahol a pontozó rendszer számolt helyettünk! Az igaz ugyan, hogy a kreatív feladatokra járó pontokat át kellett beszélnünk, de annyi vidámságot okoztak a verses feladatok, hogy vita nélkül sikerült megállapodni mindenben!

A legjobb feladatlapok kitöltőit az alábbi sorrendben tudtuk jutalmazni!

ELSŐ HELYEZETT

30 PONTTAL HEGEDÜS KITTI 30/30

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium. 7.osztály 

KÉT MÁSODIK HELYEZETT

29 PONTTAL KÓCZÁN RÉKA 29/30

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, 7.osztály

27 PONTTAL ZSUBRITS IDA 27/30

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, 7.osztály 

HÁROM HARMADIK HELYEZETT

25 PONTTAL SÁNTA EMESE 25/30

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, 7. osztály

24 PONTTAL JAKSICS HERMINA 24/30

Soproni Gárdonyi Géza Általános iskola – 7.osztály

24 PONTTAL KOVÁCS EMMA 23/30

Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 5. osztály

A DÍJAK JÚNIUS 16-25 KÖZÖTT ÁTVEHETŐK A LISZT FERENC KONFERENCIA ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT PORTÁJÁN. AZ ÁTVÉTELI ELISMERVÉNY KITÖLTÉSÉHEZ NÉV, CÍM ÉS ALÁÍRÁS MEGADÁSA SZÜKSÉGES!

SZERETETTEL GRATULÁL A NÉPMESEPONT CSAPATA!

Mostantól a feldatlapot bárki kitöltheti, ha IDE KATTINT!

TERÜLJ, TERÜLJ, ASZTALKÁM – ZÁRÓ PROGRAM

Folytatódik nagy sikerrel futó programunk, a Terülj, terülj, asztalkám! meseprogram!

Június 19-én a pandémia miatti fokozott biztonsági előírásokkal az alábbi programokat tekinthetik meg a nézők:

10.00-12.00 Mese- és Drámaház a Festő teremben
(játszóház a legkisebbeknek, közös mesedramatizálás színészekkel és drámatanárokkal, zenés színház Ács Tamás tolmácsolásában)

10.00-13.00 Színházi játékok a Pro Kultúra Munkácsy termében
(mozgástréning, improvizációs tréning, közös mesealkotás “evős-ivós” mesék alapján, vendégcsoportok fellépése)

14.00-15.00 Közösségi játékok a Petőfi Színház előtti téren

16.00-18.00 Almagránát játékok címmel interaktív színház a Pro Kultúra melletti parkban

A programok alatt gyógynövényes itallal és limonádéval várja Önöket a Liszt Café!

NÉPMESEVERSENY SOPRONI ISKOLÁSOKNAK

HÉTPRÓBÁS MESEVERSENY
Kedves Királyleányok és Királyfiak!
Ebben a feladatlapban kreatív együttgondolkodásra várunk benneteket! Ha kiálljátok a Soproni Népmesepont hét próbáját, neves zsűri értékeli majd munkátokat!
És ez még nem minden… a kapott pontszámok alapján még könyvjutalomban is részesülnek a próbálkozók! Az első helyezettnek 20.000 Ft értékű, két második helyezettnek 15-15.000 Ft értékű, három harmadik helyezettnek pedig 10-10.000 Ft értékű könyvutalvány lesz a díja! Ha adott pontszámot többen is elértek, addig-addig húzzuk (nem a hajatokat, hanem) a neveket, míg összesen hatan nem lesztek – ennyi díjat tudunk ugyanis kiosztani.
Senki nem fog keseregni, mert a zárórendezvényen mindenkit várunk majd szeretettel!
Uccu neki, vesd el magad! Irány a feladatlap!
KITÖLTÉS VÉGÉN MÉG NEM FOGSZ PONTSZÁMOKAT KAPNI, KREATÍV FELADATAID ÁTTEKINTÉSE UTÁN A DÍJKIOSZTÓN ISMERTETJÜK A PONTSZÁMOKAT!
A mellékelt linkre kattintva a feladatlap EGYSZER tölthető, 2021.04.09-2021.05.09. között.
(A verseny lezárultával és az eredményhirdetések végeztével a feladatlapot újra megnyitjuk, és már versenyen kívül is bárki kitöltheti.)

KÖSZÖNET SZAKMAI PARTNEREINKNEK!

A Soproni Népmesepont ezúton is köszönetet mond minden együttműködő partnerének, akik a 2019-es és 2020-as évben kitartó munkájukkal segítették a Népmesepont eddigi munkájának megvalósulását, valamint eljutását gyerekekhez és családokhoz.

Pandémiamentes 2021-et kívánva reméljük a legjobbakat!

A Népmesepont soproni csapata

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK:
Sipos Ferenc néptáncoktató (Pontozó táncház, Wosinszki-tábor)
Frang Gizella magyar és ének-zene tanár (helyi hagyományok)
Fajkusz Attila népzene-pedagógus (Pontozó táncház)
Kónyai Flórián hegedűművész (zenés műsorok, archaikus zenék, roma kultúra)

Lara Mesék
Csillagrét Zenekar (műhelyfoglalkozások és Tündérfesztivál)
Balogh Zoltán televíziós munkatárs (média mese és online mese művészeti
csoportok)
Kászoni Edit (helyismeretet segítő társasjátékok, műhelyfoglalkozások)

Soproni Múzeum (KulturPaletta)
Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház (barlang-kirándulások a népmesék
vonalán)

 

MESE SEMMI, FOGD MEG JÓL – VIDÁMAN A KÉT HÓNAPOS FELLÉLEGZÉSRŐL

A Népmesepont alsós színjátszói a két hónapos önfeledt csoportmunka után ismét elszenvedik a szigorításokat. Szerencsére van humorérzékük, azt a feladatot kapták, fogalmazzák meg egy rövid mesejelenetben, hogy érzik magukat.

Egy kis szösszenet született.

KATTINTS, ÉS MOSOLYOGJ TE IS!

Egészségre vigyázó, rugalmas és vidám napokat kívánnak élőszavas mesemondás csoportjaink is!

 

ONLINE TÉRBE KÉNYSZERÜL A NÉPMESEPONT

Kedves Vendégeink!

A járványügyi helyzet miatt ismét online térbe kerülnek programjaink. Kérjük, látogassák Facebook oldalunkat is az aktuális információkért!

A népmesefeldolgozó versenyhez ismét REDMENTA felületen készül majd feladatsor, és a tervek szerint online streaming megoldással lesznek láthatók színházi előadások és koncertek.

A partneriskolákat a kötelező programok kapcsán időben értesíteni fogjuk, de amivel lehet, tartalékolunk, hátha, mint a mesékben is teszi, elvonul fejünk felől a fekete felleg!

A Népmesepont csapata

 

“ELFÁRASZTÓ” MESÉK – játéktanoda blogon

Komáromi Sándor, a Soproni Népmesepont szakmai vezetője a Népmesepont keretében szerveződött műhelyekkel néha játékokat is rögzít, hogy saját blogján (dramatanar.blogspot.hu) is népszerűsítse azokat a gyakorlatokat, melyeken jót szórakoznak a gyerekekkel.A blogon több, a Soproni Népmesepont műhelyeihez kötődő tapasztalat került már megosztásra – a folyamatosan bővülő repertoárt országszerte szívesen használják drámatanárok és tanítók egyaránt.

 

 

 

ERRE A LINKRE KATTINTVA EGY IGAZI FÁRASZTÓ MESÉHEZ KÖTŐDŐ JÁTÉKOT ISMERHET MEG A KÖZÖNSÉG!

HA KULTUDVAROK, AKKOR NÉPMESEPONT!

Sopron hagyományos rendezvénye a Kultudvarok, ahol a város történelmi részének minden zegzugát énekesek, színészek, kézművesek, mutatványosok töltik meg. Ezen alkalomból a Liszt kávézó teraszára költözik a Népmesepont is, hogy minden korosztályt a népmese nevében születő programokkal képráztasson el!

A program ingyenes, de a járványügyi helyzetre tekintettel kérjük a biztonsági előírások (maszkhasználat, 1,5 m-es távolság) betartását!

 

1. Folyamatos program: Élőszavas mesemondás felvételről nagyképernyőn, a Hagyományok Háza videólistájával.
2. 14.00-14.45 VERSPERFORMANSZ INSTALLÁCIÓ (A Soproni Petőfi Színház és a Népmesepont élőszavas mesemondás műhelyének “verskiállítása”, ahol a járókelők odaléphetnek a gyerekekhez, akik elmondják választott versüket.
3. 15.00-16.30 LARA MESÉK (versek, zene és bábjáték gyerekeknek)
4. 17.00-18.00 Három kukoricaszár (népdalfeldolgozások) – KÓNYAI FLÓRI hegedűn és MIGOVICS ZOLTÁN harmonikán négy nép archaikus zenéiből válogat