Eredményt hirdettünk a mesefeldolgozó verseny kapcsán

Meghívásos alkotói pályázatot hirdetett a NépmesePont Sopron a pályázatban együttműködő partneriskolák részére. A pályázaton a
2018/2019-es tanévben a kiválasztott partnerintézmények egy-egy osztálya vehetett részt egy meghatározott
NÉPMESE képzőművészeti alkotásként és szabadon választott művészeti átdolgozásként való
megjelenítésével. Az osztályok két szinten versenyeztek:
1. MESEVARÁZS – egyéni alkotás
Az adott osztály diákja a kapott meséből bármilyen szereplőt, jelenetet, szimbólumot ábrázolhattak, illetve bármilyen
képzőművészeti alkotássá varázsolhattak (grafika, rajz, festmény, báb, szobor, textilkép, természetes vagy
újrahasznosítható anyagokból készült alkotás, stb.)
2. MESEDOBOZ – csoportos alkotás
Az osztály tagjai közösen kellett elkészítsenek egy dobozba varázsolt világot a mese
inspirációja alapján. A megoldásoknak csak a kreativitás szabhatott határt!

A pályázat első lépéseként a NépmesePont Sopron mesemondói, Kovács Gyöngyi és Komáromi Sándor
ellátogattak az iskolákba, és “vándor mesemondóként” ismertették a kiválasztott mesét, amit nyomtatásban is átadtak
a résztvevőknek.

 

A pályázat díjátadójára 2018. december 10-én, ünnepélyes keretek között került sor a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, ahol az elkészült alkotások egy kiállítás keretében 2019. január 7-ig megtekinthetők voltak.

A műalkotásokat értékelő zsűri elnöke Mikó F. László képzőművész volt, a zsűri tagjai pedig Szélyes Andrea jelmeztervező és Ledenjak Andrea jelmeztervező voltak.

A díjazottak

Egyéni díjazottak

Első díj

Czinder Ildikó   4/c (Deák Téri Általános Iskola)

 

Második díj

Kisfaludy Róza   4/c (Deák Téri Általános Iskola)

 

Harmadik díj

Kránitz  Kata 2/a

Kriston Petra és Nagy Bálint 2/a

Skarlát Flóra 2/a

(Mindhárman a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola tanulói)

 

Különdíjak

Bartalos Kinga (Doborjáni EGYMI)

Faragó Lili és Szakály Laura 5/é  (Gárdonyi Géza Ált. Isk.)

Jaksics Hermina és Módos Liliána 5/é (Gárdonyi Géza Ált. Isk.)

Jakus Németh Hanna Zoé 3/m (Petőfi Sándor Ált. Isk. és AMI)

Kisfaludy Lóránt 4/c (Petőfi Sándor Ált. Isk. és AMI)

Litresits Botond (video) 5/c (Hunyadi János Ev. Ált. Isk.)

Máté Leila 4/c (Petőfi Sándor Ált. Isk. és AMI)

Skultéti Lola 5/b (Berzsenyi Dániel Ev. Líceum)

Csoportos díjazottak

Első díj megosztottan

Lackner Kristóf Általános Iskola 5.a osztály

Felkészítő tanár: Palkovics Tamásné

 

Gárdonyi Géza Általános Iskola 5. é osztály

Felkészítő tanár: Kiss Andrea

 

Második díj

Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola  2.a osztály

Felkészítő tanár: Páderné Bokor Éva

 

Harmadik díj

Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola 5. c osztály

Felkészítő tanárok: Dergezné Élő Rózsa és Szabó-Darida Ágnes

 

Különdíj

Doborjáni EGyMI rajz szakköre: Balogh Márton, Balogh Milán, Erdélyi Márió, Kiss Lívia

 

A díjak felajánlói: Mátyás Király utcai Csokoládé Édesség és Ajándék üzlet, Cédrus Könyvesbolt és Antikvárium, Játékláz Játékbolt, Széchényi téri Kreatív Hobby és Kelléküzlet, Soproni Petőfi Színház, Teleszterion Kulturális Egyesület

 

KÖNYVADOMÁNY A SOPRONI NÉPMESEPONTNAK

A 2018-as év végén a Libri hálózatában működő mesekönyv-gyűjtő programnak köszönhetően gyermek- és ifjúsági könyvekkel gazdagodott a Soproni Népmesepont.

A könyvek között nem csak a magyar nép hagyományaiból táplálkozó kiadványok szerepelnek, hanem értékes kortárs művek is, melyekkel célunk a hozzánk érkező gyermek- és felnőtt közönség megszólítása. Szeretnénk, ha a meseírás és a mesemondás hagyományai a hétköznapok részét képezhetnék, ezért igyekszünk meghatározni nem csak a hagyományápolás, hanem annak kortárs feladatait is.

A könyvek Dr. Kovács Tibor közvetítői segítségével érkeztek meg hozzánk.

Néptánc Tábort tartottak a Népmesepontban

Sipos Ferenc néptáncpedagógus, a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI igazgatója tartott napközis tábort a NépmesePontban. A napközis jellegű táborban 20 fiatal vett részt, és az elsődleges cél a néptánc tanulása mellett az előadóművészeti készségek fejlesztése, valamint a színpadi munkára való felkészítés volt.

Az alapozó erdélyi táncok tanulását követően a fiatalok Györgyfalva, Kalotaszeg, illetve Somogy táncdialektusokkal ismerkedtek, és sokat tanultak a motívumok kombinációjáról, erőben és dinamikában való fejlesztési lehetőségeiről.

Fiúk és lányok külön dolgoztak a karakterformálás feladataival, majd különböző táncos helyzetekben mutatták be egymásnak a tanultakat. Különböző népmesei karakterek (király, királyfi, királylány, sárkány, ördög, stb.) változatos, komplex motivikus felépítése zajlott, majd körtánc alatt a megjelenítés és a karakterek kitalálása volt a feladat.

Nagy hangsúlyt kapott a térben való mozgás, a térformáció, testképek alkotása, ehhez kiscsoportos munkaformában „helyszíneket” építettek (kastély, tó, égig érő fa, stb.), amiket különböző kombinációkban helyeztek a tánctérbe, és vizsgálták ennek jelentésmeghatározó, jelentésmódosító szerepét.

A Soproni Petőfi Színház tájegységekre jellemző motívumokkal készült jelmezeivel is dolgoztak, így élményszerűen tanultak a stilizációról, és tájegységekhez köthető változatairól.

A nagyítások, a gyorsítás, a lassítás, valamint a színpadi kiemelés volt a következő tanulási terület, ami színtisztán technikai tisztázás és fejlesztés volt, ebben segítségükre voltak archív felvételek, videóelemzések is.

A tábor végére egy 15 perces bemutató is született, mely táncos elemekkel jelenítette meg a tanultakat.