Radványi Balázs Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész a Kaláka zenekar frontembere 2019.05.23-án látogatott el hozzánk egy fellépésre.
A koncertre egy intézményből érkeztek a gyerekek.
A műsorban megszólaltak a Kaláka zenekar legismertebb számai, köztük a Magyar Népmeséknek szerzett, ill. a Mátyás királyról készült filmzene. Elhangzott még a Fakatona, a Nyitnikék és a Londoni mackók c. slágerek is. Dalai játékos-ritmikus formában szólaltatták meg a mai és klasszikus költőnk verseit, a fantázia és a mesevilág szárnyán.
A koncert alatt több hangszerrel (mandolin, gitár, brácsa, kalimba, ukulele) megismerkedhettek. A klasszikus és népi hangszerek közül már volt olyan, amelyiket ismertek, de sok új is volt, amit most láttak, hallottak először. A zenei program során fejlődik a memória, a ritmusérzék, a figyelem és a memória is. A diákok nemcsak hallgatói voltak, hanem résztvevői is az interaktív előadásnak, tapssal, dobolással kísérték végig a koncertet.